Állásajánlatok
Képzések
Támogatások
Szolgáltatások
Pályaválasztási kiállítás
Statisztika
Hirdetmények
Közérdekű adatok
Minőségirányítás
Eseménynaptár
Beszámolók
Kapcsolatfelvétel
Elérhetőségek
e-Ügyintézés
Állás- és képzési börzesorozat Bács-Kiskun megyében 2013 tavaszánNyomtatás
A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja TÁMOP 1.1.2-11/1-2012-0001 „A hátrányos helyzetűek foglalkoztathatóságának javítása (Decentralizált programok a konvergencia régiókban)” című projekt keretében Bács-Kiskun megyében 2013.04.10 és 2013.05.17 között állás- és képzési börzesorozat került megrendezésre a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjában valamint a Járási Hivatal Munkaügyi Kirendeltségein.

 

A rendezvénysorozat keretein belül megrendezett állásbörzén, megyei szinten több mint 2900 álláskereső jelent meg a Járási Hivatalok Munkaügyi Kirendeltségein. A meghívott és megjelent munkáltatók a versenyszférából érkeztek legnagyobb számban. A több mint 400 meghívott munkáltató közül 158-an vettek részt a börzéken, hogy személyesen prezentálják az általuk felkínált álláslehetőségeket az érdeklődők számára.

 

Az álláshelyet bejelentő munkáltatók száma a regisztrált adatok alapján megyei szinten 302 volt, amelyek túlnyomó része (288) a versenyszférából származott, még 13 munkáltató a közszférából jelentett be álláshelyet, továbbá 1 civil szervezet is nyilvántartásba került.

 

  

 

Közel 1700 álláshely került bejelentésre a programsorozat keretein belül.

 

A munkáltatók között szerepelt többek között a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft., Cab-Tec Kft., Hovány Kft., Kunság Volán Zrt., Kecskeméti Városgazdasági Kft., Kész Kft.:, Hilti Kft., Magyar Posta Zrt., Magyar Honvédség.

 

A munkáltatók által felkínált munkakörök skálája rendkívül szélesnek bizonyult. A legjellemzőbb munkakörök voltak a fizikai munkavégzés tekintetében a tehergépkocsi vezető, targoncavezető, gyári összeszerelő, gépkezelő, raktári- és segéd munkák, bolti eladó, takarító és varrónői munkák. Az építőipar területére kerestek kőműves, villanyszerelő, burkoló, szobafestő munkakörbe munkatársakat, míg a szellemi munkavégzést igénylő álláshelyek tekintetében a mérnöki, titkárnői, pénzügyi tanácsadó, üzletkötő és adminisztrátor pozíciók voltak jellemzőek.

 

Az elhelyezkedések tekintetében 404 főnek sikerült munkához jutnia, melyből 211-en támogatás nélkül, míg 193-en támogatás nyújtásával jutottak álláslehetőséghez.

 

A Munkaügyi Központ által finanszírozott tanfolyamokat tekintve 232 fő jelentkezett különböző képzésekre.

 

Az állásbörze keretén belül a kirendeltségeken lehetőség volt szolgáltatások és tanácsadások igénybevételére is, melyben több mint 1000 fő részesült a börzék során. Az érdeklődök döntő többsége az álláskeresési tanácsadás mellett igénybe vett még, képzési, jogi és karrier tanácsadást is. Lehetőség volt önéletrajzírással, internetes álláskeresési technikákkal kapcsolatban hasznos információk elsajátítására és próbainterjúra is. Emellett nagy népszerűségnek örvendtek a külföldi munkavállalással (EURES) és a pályaorientációs tanácsadással kapcsolatosan igénybe vehető szolgáltatások is.

 

 

A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal igazgatója, Dr. Havassy Sándor, valamint a Munkaügy Központ igazgatója, Kollár Péter is nagyon sikeresnek ítélte a rendezvénysorozatot, tekintve az elmúlt évek recessziós hangulatát. Összegezve elmondható, hogy a TÁMOP-1.1.2-11/1 program támogatási és szolgáltatási elem kínálatával jelentősen hozzájárul a foglalkoztatás növeléséhez, a megyében regisztrált álláskeresők számának csökkentéséhez.

 

 

Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztály 6000 Kecskemét, Klapka utca 34.
Tel.: (76) 795-633 Fax.: (76) 795-763 E-mail: foglalkoztatas@bacs.gov.hu