Állásajánlatok
Képzések
Támogatások
Szolgáltatások
Pályaválasztási kiállítás
Előző évi kiállítások
Statisztika
Hirdetmények
Közérdekű adatok
Minőségirányítás
Eseménynaptár
Kapcsolatfelvétel
Elérhetőségek
e-Ügyintézés
JÖVŐD A TÉT ! - Pályaválasztási kiállítás 2015Nyomtatás
A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztálya idén is megrendezi nagy hagyományokkal rendelkező Pályaválasztási Kiállításait a megye három településén. Kecskeméten, Baján és Kiskőrösön várjuk a pályaválasztás előtt álló 7-8. osztályos tanulókat valamint pedagógusaikat és szüleiket.

 

A Pályaválasztási Kiállításokat az alábbi helyszíneken rendezzük meg:

 

Baja 2015. október 8. Turisztikai Központ
Baja, Petőfi sziget, Március 15. sétány
Kecskemét 2015. október 16-17. Lánchíd utcai sportcsarnok
Kecskemét, Lánchíd utca 18.
Kiskőrös 2015. október 20. Városi Sportcsarnok
Kiskőrös, Árpád u. 4.


 

A kiállításokon elsősorban a térség középfokú intézményeivel ismerkedhetnek meg az érdeklődők, de emellett tájékozódhatnak továbbtanulási lehetőségekről, a felnőttképző-intézmények ajánlatairól, illetve élő szakmabemutatókat tekinthetnek meg, valamint pályaválasztási tanácsot kérhetnek.

 

A három helyszínen több mint száz kiállító nyújt lehetőséget a fiataloknak eligazodni a továbbtanulás útvesztőjében.

 

A látogatókat minden helyszínen várjuk a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának szolgáltatásaival valamint az EURÓPA Szigettel is. Az EURÓPA Szigeten ott lesznek a Nemzeti Pályainformációs Központ, az Europass – Tempus Közalapítvány, a Helpi és a Europe Direct, melyek a külföldi továbbtanulási lehetőségekről adnak tájékoztatást.

 

Az oktatási intézmények és kiemelt munkáltatók mellett részt vesz a kiállításon a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, a Magyar Honvédség, a Bács-Kiskun Megyei Rendőrkapitányság és a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség (Tűzoltóság) is.

 

A rendezvényeken színpadi kvízjátékok és a folyamatos tombolasorsolás szórakoztatja a közönséget valamint szabadtéri lovasbemutató, rendőr, tűzoltó és honvédségi szabadtéri járműbemutató is gazdagítja a programot.

 

A Bács-Kiskun Megyei Kereskedekmi és Iparkamara szervezésében lehetőség lesz üzemlátogatásra is külső helyszíneken.

 

A kiállítások hétköznap 9-17-ig, szombaton 9-15-ig látogathatók.

 

 

Minden érdeklődőt szeretettel várnak a Pályaválasztási Kiállítás szervezői!

 

 

Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztály 6000 Kecskemét, Klapka utca 34.
Tel.: (76) 795-633 Fax.: (76) 795-763 E-mail: foglalkoztatas@bacs.gov.hu