A rendezvény idén három
helyszínenvalósult
meg 2014. október 9-én
csütörtökön
Baján, a dr. Posta
Sándor Sportcsarnokban, 2014. október
17-18-án (pénteken és szombaton)
Kecskeméten, a
Lánchíd Utcai Sportcsarnokban, míg
2014. október 21-én (kedden)
Kalocsán, a Városi
Sportcsarnokban. A kiállításokon
elsősorban a térség
középfokú
intézményeivel ismerkedhettek meg az
érdeklődők, de emellett
tájékozódhattak
tovább-tanulási
lehetőségekről, felnőtt
képző intézmények
ajánlatairól, illetve élő
szakmabemutatókat tekinthettek meg.

Kovács Ernő kormánymegbízott

Bálint István NMH
főigazgató-helyettes
A rendezvény színvonalát
és elismertségét mutatja, hogy a
Nemzeti Munkaügyi Hivatal
részéről Bálint
István
főigazgató-helyettes,
Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal
részéről Kovács
Ernő kormánymegbízott,
valamint a három – a
rendezvényeknek otthont adó –
város polgármestere is elfogadta a
meghívást és
felkérést a
Kiállítás
megnyitójára.

Kollár Péter igazgató
Kollár Péter, a
Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal
Munkaügyi központ igazgatója
a rendezvény
házigazdájaként szólt a
meghívottakhoz, valamint a
látogatókhoz.
A mindhárom helyszínen
ünnepélyes megnyitóval induló
rendezvényt a nyitva tartás teljes
időtartama alatt a résztvevő
középiskolák színpadi
diákműsorai, tombolasorsolás
és kültéri bemutatók
színesítették.

Sikeresnek bizonyult az előzetesen meghirdetett
rajzpályázat,
helyszínenként 20-25 rajz és
fotó érkezett, Kecskeméten,
Baján és Kalocsán külön
díjazásban részesült a
zsűri döntése alapján a
három legjobb pályázat, valamint
külön díjak
átadására is sor került.
Idén először a tanulókat
felkészítő pedagógusok is
elismerésben részesültek.


A három helyszínen, együttesen 160
kiállítóhelyen több, mint 40
középfokú oktatási
intézmény, ugyanennyi, a gazdaság
számos területét
képviselő vállalkozás,
cég várta a
pályaválasztás előtt
álló 7-8. osztályos
tanulókat, tanáraikat szüleiket.

A kiállítók
sorából nem hiányoztak a
katasztrófavédelmi, rendfenntartó,
honvédelmi és
egészségügyi-szociális
szervek képviselői, népi
mesterségeket bemutatók, felnőtt
képzők, illetve a felsőfokú
oktatást képviselő Kecskeméti
Főiskola és a bajai Eötvös
József Tanítóképző
Főiskola sem.
Sikerült bővíteni a
kiállítói kört, az
előző évhez képest, a
Pedagógiai Szakszolgálat,
Mentőszolgálat, Új Nemzedék
Kontakt Pont Iroda, valamint a szomszédos
megyékből megjelenő
középfokú
tanintézmények (Bedő Albert
Erdészeti Szakképző Iskola, Szegedi
Rendészeti Szakképző Iskola, paksi
Energetikai Szakközépiskola, pécsi
Gandhi Gimnázium, csongrádi
Bársony István Szakképző
Iskola és villányi Teleki Zsigmond
Mezőgazdasági Szakképző Iskola)
részvételével, valamint
lehetőséget kaptak a
járási hivatalok a
bemutatkozásra.
Az elmúlt évekhez hasonlóan mind a
három helyszínen díjazták a
legszebb kiállítói standot,
valamint különdíj is kiosztásra
került, mely bizonyítja, hogy
évről,évre növekszik a
bemutatott szakmák és
intézmények színvonala.

Rendezvény sikerét és az
iránta megnyilvánuló
érdeklődést mutatja, hogy egyre
több tanintézmény jelezte
részvételét, mint
kiállító, mint
látogató. A
látogatók, érdeklődők
létszáma Kecskeméten, az első
napon 2628 fő volt, melynek túlnyomó
részét az előzetesen
regisztrált iskolai csoportok alkották.
Másnap szombaton is 1415 fő
látogatta a rendezvényt:
Kecskeméten az elmúlt évhez
hasonlóan szombati napon is nyitva tartott a
kiállítás, lehetőséget
biztosítva arra, hogy az
érdeklődő szülők
gyermekeikkel egy családi program
keretében ismerkedhessenek a
térség nyújtotta
lehetőségekkel. Mindenki
örömére a látogatottság
mértéke igazolta az új
elképzelés
létjogosultságát. Baján a
látogatók száma meghaladta az
ezerötszáz főt, 1645
érdeklődő ismerkedett a
továbbtanulási
lehetőségekkel. Kalocsa idén
kapcsolódott be a „Jövőd
a tét!”
rendezvénysorozatba, harmadik
helyszínként, és a bajai
kiállításhoz hasonlóan
ezerötszáz fő – 1528 - felett
volt a látogatók száma.
A három helyszínen 4 nap
alatt a rendezvény összes
látogatottsága meghaladta 7200
főt.

A Munkaügyi Központ
„Pályaorientációs-sziget”
keretében várta az
érdeklődőket, ahol
lehetőség nyílt tesztek,
kérdőívek (képességek,
készségek teszt, tájoló
program, pályaérdeklődés
kérdőív, szabadidőmérleg
teszt) kitöltésére, valamint
megismerkedni a www.eletpalya.munka.hu honlappal.
Munkatársaink, a diákok mellett figyelmet
fordítottak a szülők
részéről érkező
kérdésekre és
érdeklődésre is,
lehetőség volt időpont
egyeztetésre is.
Idén több újdonsággal
szolgált a munkaügyi szervezet, a
látogatókat a munkatársaink
mellett egy internet alapú
információs terminál fogadta, mely
tájékoztatást nyújtott a
rendezvényről,
kiállítókról,
munkaügyi szervezetről.
Második alkalommal került
kialakításra a Munkaügyi
Központ által az
„Európa-sziget” stand, mely a
látogatók számát tekintve
sikeres ötletnek bizonyult.
A megvalósításban idén is
együttműködő
partnerként vett részt a
Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és
Iparkamara, megszervezve és
lebonyolítva a szintén
hagyományosnak mondható és
párhuzamosan zajló
üzemlátogatásokat, illetve
színvonalas előadást tartva a
Szakmai Fórum keretein belül.
A sikeres együttműködés
lehetőségét erősítette a
Bács-Szakma Non-profit Közhasznú Zrt
felajánlása, hogy vállalták
az oktatási intézmények
tanulóinak
szállítását a bajai
kiállításra és az
üzemlátogatásokra.
A Bács-Kiskun Megyei
Kormányhivatal Munkaügyi Központja
ezúton is örömteli
köszönetét fejezi ki a
kiállítók lelkes és
színvonalas
részvételéért, a
megvalósításban
segédkező, kiváló
helyszíneket biztosító
intézmények
közreműködéséért.
A közvetlen visszajelzések
alapján is elmondható, hogy az
évente visszatérő
„Jövőd a tét!”
Pályaválasztási
Kiállítás töretlen sikernek
örvend, nagy hatással van a gyerekekre
és céljának megfelelően
hatékonyan segíti a jövő
generációjának tudatos
pályaválasztási
döntését.
|