Állásajánlatok
Képzések
Támogatások
Szolgáltatások
Pályaválasztási kiállítás
Előző évi kiállítások
Statisztika
Hirdetmények
Közérdekű adatok
Minőségirányítás
Eseménynaptár
Kapcsolatfelvétel
Elérhetőségek
e-Ügyintézés
Megkezdődött a "Jövőd a tét!" Pályaválasztási Kiállítás rendezvénysorozatNyomtatás
A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja 1994. óta, immár 20 éve hagyományszerűen rendezi meg az elsősorban az általános iskolák 7-8. osztályos tanulóinak szóló pályaválasztási kiállítást. Kollár Péter igazgató elképzelésének megfelelően az idén három helyszínen zajlik a rendezvénysorozat, amelynek első állomása Baja.

A kiállításokon elsősorban a térség középfokú intézményeivel ismerkedhetnek meg az érdeklődők, de emellett tájékozódhatnak tovább-tanulási lehetőségekről, felnőtt képző intézmények ajánlatairól, illetve élő szakmabemutatókat tekinthetnek meg.

 

 

 

 

A kiállítást Csubákné Besesek Andrea, Baja város alpolgármester asszonya, nyitotta meg, majd ezt követően Kovács Ernő kormánymegbízott köszöntötte a pályaválasztás előtt álló fiatalokat.

 

 

A kiállítók részéről a bajai helyszínen mintegy 19 középiskola és egy főiskola, 14 munkáltató, 8 felnőtt képző  intézmény képviseltette magát.

BKM Katasztrófavédelmi Felügyelőség bajai kirendeltsége, külső helyszínen tűzoltó autóval, rendőrautóval és honvédségi jármű kiállásával emelte a rendezvény színvonalát

 

 

 

 

 

Legszebb kiállítói stand díját a Bedő Albert Erdészeti  Szakképző Iskola és Kollégium Ásotthalomról kapta, a különdíjat a bajai Bányai Júlia Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola nyerte el.

 

Lehetőség volta Munkaügyi Központ szolgáltatásaival és EURÓPA szigettel is megismerkedni. Többek között megtalálható volt a Nemzeti Pályainformációs Központ, az Europass – Tempus Közalapítvány, a Helpi, a Europe Direct, valamint idén először az Új Nemzedék Kontakt Pont.

 

 

 

 

Programok között szerepelt üzemlátogatás a fiatalok részére,mely a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében valósult meg az alábbi helyszíneken: 

Axiál Kft. (gépészeti szakmacsoport, logisztika), Bajai Kórház (egészségügyi szakmacsoport), Baja Marketing Kft., Duna Kft. (vendéglátás, idegenforgalom szakmacsoport) TETT Mérnöki Iroda Kft., Székely és Tsa Kft. (gépészet szakmacsoport) Timbor-Fa Kft., MS Lakberendező Stúdió Kft. (faipari szakmacsoport).

 

Az előzetesen meghirdetett rajzpályázat a jánoshalmi Szent Anna Katolikus Óvoda és Általános iskola sikerét hozta, a három legjobb alkotást az iskola tanulói készítették. 

I. helyezett: Károlyi Richárd 8. osztályos tanuló

II. helyezett: Török leonetta 7. osztályos tanuló

III. helyezett: Stribrik Ádám 8. osztályos tanuló

Különdíj:

Lovász Alexandra, Bácskai Álatalános Iskola Tataházi Tagintézmény 8. osztályos tanulója kapta.

 

A kiállítással kapcsolatos tesztet helyesen kitöltő tanulók  óránként tombola sorsoláson vehettek részt.

 

A nagy számú közönségnek lehetősége volt ,az iskolák által bemutatott kulturális és sport műsorok megtekintésére.

 

A rendezvénysorozat következő állomása 2014. október 17-18-án Kecskemét lesz, majd ezt követi október 21-én a Kalocsa.

 

A rendezők Kecskeméten és Kalocsán várják a pályaválasztás előtt álló fiatalokat és szüleiket!   

 

Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztály 6000 Kecskemét, Klapka utca 34.
Tel.: (76) 795-633 Fax.: (76) 795-763 E-mail: foglalkoztatas@bacs.gov.hu