Állásajánlatok
Képzések
Támogatások
Szolgáltatások
Pályaválasztási kiállítás
Statisztika
Hirdetmények
Közérdekű adatok
Minőségirányítás
Eseménynaptár
Beszámolók
Kapcsolatfelvétel
Elérhetőségek
e-Ügyintézés
A közfoglalkoztatási programok megvalósításában nyújtott kiemelkedő szakmai tevékenységük elismeréséül díjazott Bács-Kiskun megyei települések
A Belügyminisztérium 2017. november 16-án Budapesten elismerésben részesítette az ország legkiemelkedőbb közfoglalkoztatási programjait megvalósító közfoglalkoztatókat. 51 települési önkormányzatot, 3 önkormányzat által létrehozott nonprofit gazdasági társaság, 5 országos közfoglalkoztatási programot megvalósító szervezet, illetve 16 olyan település kapott Start Plusz díjat, amelyek közfoglalkoztatásra szerveződő szociális szövetkezetet működtetnek.
Bács-Kiskun Megyei Közfoglalkoztatási Kiállítás Jánoshalmán
A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának szervezésében a „Szüreti expo” elnevezésű program keretében, első alkalommal került megrendezésre Jánoshalmán a Megyei Közfoglalkoztatási Kiállítás 2017. szeptember 15. napján. A rendezvényen Bács-Kiskun megye közfoglalkoztatói adtak betekintést a közfoglalkoztatási programjaik eredményeiről, mutatták be a program keretében megtermelt termékeiket, terményeiket. A kiállítás elősegítette a közfoglalkoztatók közötti információcserét és munkakapcsolatot, valamint a települések közötti együttműködések létrejöttét kívánta előremozdítani.
II. Országos Közfoglalkozatási Kiállítás
A Belügyminisztérium szervezésében 2016. szeptember 22-én és 23-án Budapesten, a Vajdahunyad várában második alkalommal került megrendezésre az Országos Közfoglalkoztatási Kiállítás.
Jánoshalmi Járási Szüreti Expo és Közfoglalkoztatási kiállítás 2016
Jánoshalmán 2016. szeptember 23-24.-én - a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Jánoshalmi Járási Hivatala, Jánoshalmi Gazdakör, FM ASzK Jánoshalma, Jánoshalma Város Önkormányzata összefogásával - „Szüreti expó” került megrendezésre.
Pályaorientációs szakmai fórum
A BKM Pedagógiai Szakszolgálat Pályaválasztási és Továbbtanulási tanácsadása, a Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központ Nonprofit Kft. és a Kecskeméti Szakképzési Centrum 2016. január 27-én középiskolások számára Pályaorientációs Szakmai Fórumot szervezett.
"NÁLUNK AZ EMBER A (M)ÉRTÉK!" - PARTNERKÖZPONTÚ MINŐSÉGDÍJAS KIRENDELTSÉG KISKŐRÖSÖN
Sikeresen zárult az auditálás Kiskőrösön, hiszen a járási munkaügyi kirendeltség esetében is megerősítették az NFSZ Partnerközpontú Minőségdíjas Kirendeltség címet.
„Munkahelyteremtés 2014” munkáltatói fórumsorozat Bács-Kiskun megyében
A Bács- Kiskun Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja a korábbi évek sikeres tapasztalatai alapján a 2014. év elején egész megyére kiterjedő „Munkahelyteremtés 2014” elnevezésű munkáltatói fórumsorozatot szervezett.
Sikeres Pályaválasztási Kiállítás rendezvénysorozat Bács-Kiskun megyében
A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja által a hagyományoknak megfelelően ősszel került megrendezésre a „Jövőd a tét!” elnevezésű Pályaválasztási Kiállítás rendezvénysorozat.
„Állások Tárháza” őszi rendezvénysorozat Bács-Kiskun megyében
Szeptember 25-én fejeződött be a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja „Állások Tárháza” elnevezésű őszi rendezvénysorozata.
Állás- és képzési börzesorozat Bács-Kiskun megyében 2013 tavaszán
A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja TÁMOP 1.1.2-11/1-2012-0001 „A hátrányos helyzetűek foglalkoztathatóságának javítása (Decentralizált programok a konvergencia régiókban)” című projekt keretében Bács-Kiskun megyében 2013.04.10 és 2013.05.17 között állás- és képzési börzesorozat került megrendezésre a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjában valamint a Járási Hivatal Munkaügyi Kirendeltségein.
Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztály 6000 Kecskemét, Klapka utca 34.
Tel.: (76) 795-633 Fax.: (76) 795-763 E-mail: foglalkoztatas@bacs.gov.hu