Az egész megyére kiterjedően
létrejövő foglalkoztatási
együttműködés (paktum)
létrehozásának és
működtetésének
célja a megyében egyszerre jelen
lévő munkanélküliség
és munkaerőhiány
anomáliájának
leküzdése és a
foglalkoztatási szint
növelése.
A program keretében elérhető
2,5 milliárd forintos forrás
segítségével olyan
képzési és foglalkoztatási
programok valósíthatók meg, melyek
a megye munkaerő-piacának
bővítéséhez, a projekt
célcsoportjainak
képzéséhez, eredményesebb
elhelyezkedéséhez és
foglalkoztatásuk
ösztönzéséhez
szükségesek.
A Bács-Kiskun Megyei
Önkormányzat biztosítja a
megyei szintű koordinációt.
Előkészíti, segíti a helyi
foglalkoztatási és
gazdaságfejlesztési
kezdeményezéseket, ösztönzi a
helyi termékek tudatos
fogyasztását és
vásárlását. Felméri
és elemzi a meglévő vállalati
hátteret, majd a paktumiroda munkatársai
tanácsadó és
hírlevél küldő
szolgáltatásával,
partnertalálkozók, fórumok
szervezésével erősíti a
résztvevők közötti
együttműködést.
A Bács-Kiskun Megyei
Kormányhivatal által
nyújtott képzési
támogatások javítanak az alacsony
iskolai végzettségűek
foglalkoztathatóságán,
segítenek a munkanélküliség
által veszélyeztetett csoportok munkahely
megőrzésében. A bér-
és bérköltség
támogatások enyhítenek a
munkaadók terhein, a
vállalkozóvá válási
támogatás pedig az
önmegvalósítás kezdő
lépéseihez nyújt
segítséget.
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat
Egyesület elsősorban a
hátrányos helyzetű emberekhez
kíván közelebb jutni.
Cél: a
foglalkoztatásból kimaradt,
inaktív személyek
integrálása a munka
világába. A munka-és
álláskeresési
tanácsadáson kívül a mentorok
pszichológiai és
szenvedélybetegeket segítő
szolgáltatást is nyújtanak a
célcsoportnak, ezzel segítve elő az
egészségesebb és pozitívabb
életszemlélet és
jövőkép kialakulását.
A Bács-Kiskun Megyei
Területfejlesztési Nonprofit Kft.
többnyelvű kiadvány és
információs adatbázis
elkészítésével
ösztönzi a befektetési
szándékot a megyében.
A konzorciumi partnerek azon fognak dolgozni a
közeljövőben, hogy a program
nyújtotta lehetőségek minden
érdekelt számára ismertek
és elérhetőek legyenek.
Járási
fórumainkon,
állásbörzéinken,
rendezvényeinken minél több
érintett feltétlen
megjelenésére
számítunk.

|